Főoldal » Asszisztensek » Heni
Számomra fontos a kommunikáció, hogy hatékonyan tudjunk együtt dolgozni. Szeretek rendszerezni, kutatómunkát végezni, beszámolókat, szöveges anyagokat készíteni. Napi szinten dolgozok WordPressben és a Google eszközeiben.
Németből van nyelvvizsgám, de már kb. 10 éve nem használtam a nyelvet, így nagyon elavult a tudásom. Angolból alapszinten megértek dolgokat, de sajnos nem tudok beszélni. Írásban mindkét nyelvből alapszinten kommunikálok.
Szia!
Több mint 12 éves munkatapasztalattal rendelkezem. Többféle munkakörben sokféle feladatot láttam el. Nem idegen a tanulás számomra, amióta az eszemet tudom, képzem magam. Mindig nyitott vagyok valami újat megtanulni, és tartani a lépést a fejlődés lehetőségével.
Közgazdász HR-es és gazdasági agrármérnöki végzettségem révén dolgoztam az agrár szektorban, HR területen, de a pénzügyi-banki vonalat is kipróbáltam, jelenleg pedig a szociális szférában tevékenykedem főállásban.
Az eddigi munkáimban az volt a közös, hogy mindenhol magas szinten kellett kommunikálni szóban es írásban, széleskörű adminisztrációt kellett végezni, szervezni és menedzselni kellett folyamatokat, projekteket, rendszerben kellett gondolkodni, különböző problémákat kellett megoldani, sokféle informatikai szoftvert, programot kellett használni, kapcsolatokat kellett teremteni.
Mindezeken túl egyes munkahelyeimen specifikus kimutatásokat, statisztikákat, szakmai és pénzügyi beszámolókat és riportokat is készítettem. Emellett teljeskörű munkaügyi adminisztrációval, bérszámfejtéssel, toborzással, kiválasztással és munkajoggal is foglalkoztam. Sőt még az ügyfélakvirálásban és az értékesítésben is kipróbálhattam magam.
Az egyetemi tanulmányaim alatt rengeteg beadandót, tanulmányt készítettem, primer és szekunder kutatásokat végeztem – ezeket nagyon szerettem.
Szereztem tapasztalatot pályázatírás területén is – elsősorban civil szervezetek részére -, illetve van már jártasságom arculattervezésben, logótervezésben, webdesign-tervezésben és komplett weboldalépítésben is.
A fent említettek tükrében ezeket a területeket gondolom erősségeimnek, és szívesen vállalok hasonló feladatokat virtuális asszisztensként is.
Köszönöm a bizalmadat, amennyiben úgy gondolod, hogy segítségedre lehetek, kérlek az alábbi űrlapon vedd fel velem a kapcsolatot
*E rendszereket az asszisztensek eltérő tudásszinten kezelik. Tehát van, aki asszisztensi feladatokat végez velük, de van, aki komplett rendszereket is tud építeni ezekkel. A részletekről érdeklődj asszisztenseinknél!
30 óra /hó = 119 990 Ft. nettó (Ez 4 000 Ft /óra díjnak felel meg)
40 óra /hó = 157 990 Ft. nettó (Ez 3 950 Ft /óra díjnak felel meg)
50 óra /hó = 189 990 Ft. nettó (Ez 3 800 Ft /óra díjnak felel meg)
60 óra /hó = 224 990 Ft. nettó (Ez 3 750 Ft /óra díjnak felel meg)
Vasárnapi és nagyon sürgős, soron kívüli munkát 4500 Ft/óráért vállalok.
A fenti összegekre + 27% ÁFA jön rá, mivel ÁFA körös vagyok.
Írásos szerződéskötés szükséges, mely mindkettőnk számára korrekt együttműködést biztosít.
Fizetés minden hónapot követő 10-ig átutalással.
A felmondási idő 15 nap.
A havidíjban foglalt óraszámok havonta módosíthatóak, ha a szabad kapacitásom éppen lehetővé teszi.
A kategóriákra kattintva hasonló asszisztensek között kereshetsz.
Miért válassz Smart Angel asszisztenst?
Minden asszisztensnek kötelező képzésen részt vennie, vizsgát tennie, interjún részt vennie és szabályos vállalkozással rendelkeznie.
Minden asszisztens kap adatbiztonsági képzést, ezért ügyelnek a jelszavas védelemre, vírusvédelemre, adataid rendszeres mentésére, és sosem küldözgetnek jelszavakat emailben.
Mi az asszisztenseket nem csak listázzuk egy weboldalon, hanem folyamatosan támogatjuk a munkájukat és képezzük őket.
További asszisztensek:
2016 óta dolgozom adminisztratív területen, elsősorban jogi ügyintézésben van tapasztalatom. Szeretek írni, szövegeket fogalmazni, de szívesen végzek kreatív tevékenységet, például kép- és videószerkesztést is.
Nyelvtudás:
Szenvedélyem a kreatív tartalmak készítése, a design tervezés és az írás. Nyitott vagyok az újdonságokra, a fejlődésre. Ugyanakkor szeretek rendszerezni és kutatásokat végezni.
Nyelvtudás:
Széles skálán terjedő tudásommal lelkes segítőd leszek a vállalkozásodban. Profi kép- és videós anyaggal tudlak ellátni, valamint egyedi szövegekkel, de a monoton, szárazabb munkát is rám bízhatod. Fő az alaposság.
Nyelvtudás:
Menu:
Kapcsolat:
Copyright 2022 – Minden jog fenntartva | Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A Smart Angel® bejegyzett védjegyoltalom alatt álló márkanév.