Főoldal » Asszisztensek » Gyuri
Szeretek a különböző feladatokra minél hatékonyabb és gyorsabb megoldást találni. Több éves tapasztalatom van szervezési, projektvezetési és adminisztratív területen, amellyel a Te munkádban is a segítségedre tudok lenni.
Angol: magánéletben és munkában is folyamatosan használom, írásban és beszédben is. Több évig dolgoztam együtt anyanyelvi angolokkal.
Német: középfokú nyelvvizsgám van, jelenleg is használom napi szinten, illetve anyanyelvi németekkel is heti szinten beszélek.
Kedves Érdeklődő!
Engedd meg, hogy bemutatkozzam.
Gyurinak hívnak és mindig is érdekelt, hogy hogyan tudok a felmerülő
problémákra minél gyorsabb és hatékonyabb megoldást találni.
Multifunkciós embernek tartom magam és ezt láthatod a szakmai életutamból is.
Egyetemi tanulmányaimat Földrajz – Geoinformatika szakirányon végeztem a Szegedi Tudományegyetemen.
Tanulmányaim során, illetve az első munkahelyemen megismerkedtem különböző mérnöki és geoinformatikai szoftverek használatával, valamint itt nyílt először lehetőségem adatbázisok kezelésére is.
Ezután az élet úgy hozta, hogy Magyarország egyik legnagyobb bankjánál helyezkedtem el ügyfélkapcsolati munkatársként, majd egy angol nyelvoktatással foglalkozó cégnél is volt lehetőségem a szervezet munkáját HR menedzserként segíteni, ahol sok kreatív technikai megoldással is hozzájárultam a sikerhez.
Feladataim közé tartozott többek közt:
• telefonos és e-mailes kapcsolattartás ügyfelekkel és jelentkezőkkel;
• béradatok és egyéb munkavállalói adatok kezelése;
• oktatóanyagok összeállítása;
• tréningek megszervezése;
• egyéb adminisztratív és logisztikai feladatok.
Ezekben az években egy webshopok felépítésével és felfuttatásával kapcsolatos kurzust, továbbá a Smart Angel virtuális marketing asszisztensi képzését is sikeresen elvégeztem.
Nagyon érdekelnek a technológiai fejlesztések és rendszeresen használom a ChatGPT-t, valamint egyéb MI-megoldásokat, amelyekkel kapcsolatban igyekszem naprakésznek maradni és tervezem a jövőben ezzel kapcsolatos tréningek elvégzését is.
Amennyiben szeretnél velem dolgozni, kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot és megbeszéljük a további részleteket.
*E rendszereket az asszisztensek eltérő tudásszinten kezelik. Tehát van, aki asszisztensi feladatokat végez velük, de van, aki komplett rendszereket is tud építeni ezekkel. A részletekről érdeklődj asszisztenseinknél!
30 óra /hó = 119 990 Ft. (Ez 4 000 Ft /óra díjnak felel meg)
40 óra /hó = 157 990 Ft. (ez 3 950 Ft /óra díjnak felel meg)
50 óra /hó = 189 990 Ft. (Ez 3 800 Ft /óra díjnak felel meg)
60 óra /hó = 224 990 Ft. (Ez 3 750 Ft /óra díjnak felel meg)
Hétvégi és SOS munka: 4 500Ft /óra
A fenti összegek alanyi ÁFA mentesek.
Írásos szerződéskötés szükséges, mely mindkettőnk számára korrekt együttműködést biztosít.
Fizetés minden hónapot követő 10-ig átutalással.
A felmondási idő 15 nap.
A havidíjban foglalt óraszámok havonta módosíthatóak, ha a szabad kapacitásom éppen lehetővé teszi.
A kategóriákra kattintva hasonló asszisztensek között kereshetsz.
Miért válassz Smart Angel asszisztenst?
Minden asszisztensnek kötelező képzésen részt vennie, vizsgát tennie, interjún részt vennie és szabályos vállalkozással rendelkeznie.
Minden asszisztens kap adatbiztonsági képzést, ezért ügyelnek a jelszavas védelemre, vírusvédelemre, adataid rendszeres mentésére, és sosem küldözgetnek jelszavakat emailben.
Mi az asszisztenseket nem csak listázzuk egy weboldalon, hanem folyamatosan támogatjuk a munkájukat és képezzük őket.
További asszisztensek:
Szenvedélyem a kreatív tartalmak készítése, a design tervezés és az írás. Nyitott vagyok az újdonságokra, a fejlődésre. Ugyanakkor szeretek rendszerezni és kutatásokat végezni.
Nyelvtudás:
Több éves irodai tapasztalattal rendelkezem és fontos számomra a folyamatos tanulás és önfejlesztés. Szívesen vállalok adminisztratív és kreatív feladatokat egyaránt. Munkámat precízen és megbízhatóan végzem.
Nyelvtudás:
Több éves irodai tapasztalattal és különböző szoftverek ismeretével rendelkezem, melynek segítségével hatékonyan tudom támogatni a vállalkozókat. Erősségeim WordPress, Microsoft Office programok, hírlevél és blogcikk írás.
Nyelvtudás:
Menu:
Kapcsolat:
Copyright 2022 – Minden jog fenntartva | Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A Smart Angel® bejegyzett védjegyoltalom alatt álló márkanév.